Debreceni Ünnepi Játékok

mária evangéliuma

Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi:
MÁRIA EVANGÉLIUMA
rockopera

Esőnap: augusztus 9.

A Mária evangéliuma című rockopera, amelyet harminc évvel ezelőtt mutattak be a Madách Színházban, azóta az itthoni, határon túli és európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja, Szűz Mária történetét meséli el. Ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. A mű középpontjában Mária anyasága áll, az a fájdalmas női sors, amelyet fiával megélt, annak minden gyönyörűségével és küzdelmével együtt. A LantArt Produkció előadása a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósul meg, Juronics Tamás rendezésében. Főbb szerepekben Bordás Barbara, György-Rózsa Sándor, Földes Tamás és Novák Péter láthatók. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és énekkara.

Szereplők:

Mária – Bordás Barbara
Jézus – György-Rózsa Sándor
János apostol – Földes Tamás
József – Ódor Kristóf      
Heródes – Novák Péter     
Füles – Laki Péter
Vak – P. Petőcz András
Gyermek Jézus – Endrődy Farkas
Gábriel – Hanczár György             
Michael – Kovács Gábor
Raphael – Antóni Norbert
Gáspár – Kőrösi András  
Menyhért – Pataki Bence
Boldizsár – Ozsgyáni Mihály            
Pásztor 1 – Kiss Zoltán        
Pásztor 2 – Vincze Márton
Pásztor 3 – Sütő András

Közreműködnek a Szegedi Kortárs Balett táncművészei, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és énekkara.

A szereplőváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

Zene: Tolcsvay László
Librettó: Müller Péter
Versek: Müller Péter Sziámi
Zenei vezető: Werner Gábor
Karmester: Medveczky Szabolcs
Karvezető: Balogh Eszter
Korrepetitor: Mazalin Wanda
Társkoreográfus: Czár Gergely
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Benedek Mari
Jelmezkivitelező: Böhm Katalin
Műszaki vezető: Somfai Péter
Szcenikus: Tóth Kázmér Attila
Ügyelő: Terjék Attila
Súgó: Szilárd Katalin
Világítástervező: Dreiszker József
Vezető hangmérnök: Kurina Tamás

Rendezőasszisztens: Kiss Eszter
Rendező, koreográfus: Juronics Tamás
Producer: LantArt Produkció
Koprodukciós partnerek: Győri Nemzeti Színház, Csiky Gergely Színház Kaposvár

A LANTART PRODUKCIÓ előadása.
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap
Médiapartner: Papageno
A rockopera a szerzőket képviselő Proscenium Szerzői Ügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

Ajánlott korosztály 12+

Az előadás hossza 140 perc, egy szünettel.

Ahol egyensúlyban van múlt és jelen – Mária evangéliuma Debrecenben.
https://debreceniunnepijatekok.hu/ahol-egyensulyban-van-mult-es-jelen-maria-evangeliuma-debrecenben/

A Juronics Tamás rendezővel, Benedek Mari jelmeztervezővel és Cziegler Balázs díszlettervezővel készült interjú itt olvasható: https://debreceniunnepijatekok.hu/juronics-tamas-rendezeseben-debutal-a-maria-evangeliuma-debrecenben/

dátum

2022. 08 08.
Expired!

időpont

20:30

More Info

Jegyvásárlás

helyszín

Kossuth tér
kategória
Jegyvásárlás