Debreceni Ünnepi Játékok

KLASSZIKUSOK ÉJSZAKÁJA – Ramón Vargas és a Kodály Filharmonikusok Debrecen közreműködésével
koncert

Az est elején az operáké a főszerep: az operairodalom legnépszerűbb tenoráriáiból hallhat válogatást a befogadó, a világhírű művész, Ramón Vargas előadásában, valamint olyan művekből csendülnek fel közönségkedvenc részletek, mint a Figaro házassága, A végzet hatalma és a Parasztbecsület.
A bécsi Zeneakadémia oktatója már a világ összes neves operaházában fellépett, ahol minden fontos főszerepet elénekelt. Nagy megtiszteltetés, hogy a Debreceni Ünnepi Játékok színpadán köszönthetjük, és a rendezvényt lezáró koncertnek jeles közreműködője lesz.

Ezt követően az „Újvilágba” kalauzolnak minket a Kodály Filharmonikusok Antonín Dvořák IX. szimfóniájával. Az „amerikai zene” és a klasszikus zeneszerzés remekbe szabott házasítása a zeneszerző nagyformátumú műve. A cseh mester a Prágai Konzervatórium professzori székéből érkezett Amerikába – a milliomos gyarmatáru-kereskedő, Thurber kultúrára szomjas felesége, Jeanette asszony hívására – s foglalta el a New York-i konzervatórium igazgatói állását. Három évet töltött az Újvilágban. 1893-ban mutatta be a tomboló sikert aratott IX. szimfóniáját, mely utólag kapta „Az Újvilágból” jelzőt. Dvořák tudatosan törekedett arra, hogy a kompozíciójának sajátos „amerikai” jellege legyen. Élénken érdeklődött a helyi indián népdalok és a spirituálék iránt. Egyik tanítványával, egy fiatal afroamerikai fiúval gyakran társalogtak népzenéről, kölcsönösen bemutatták egymásnak saját népdalaikat: a Goin’ home dallama be is került a Largo tételbe. Magát a szimfóniát egy zömmel csehek lakta amerikai kisvárosban írta meg: a nyüzsgő nagyváros és falusi idill kontrasztja is megjelenik a szerzeményben. A mű az egyik legismertebb klasszikus zene, dallamai töretlen népszerűségnek örvendenek. Motívumai filmzenékben, például A hét mesterlövészben is felbukkannak.

Fellép: Ramón Vargas operaénekes
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

A koncert hossza 80 perc, szünet nélkül.

Esőhelyszín: Kölcsey Központ

dátum

2022. 08 15.
Expired!

időpont

20:30

More Info

Jegyvásárlás

helyszín

Kossuth tér
kategória
Jegyvásárlás